Virágvasárnap

 Jól kezdődött a napom! Kinéztem az utcán lévő kertemre és megláttam egy csúzdát távolabb kitéve. Azonnal megtetszett és megnézve láttam, hogy a cédulán az áll: Elviheted. Én viszont egy hatalmas, cserepes növényemen szerettem volna már túladni. Arra gondoltam, hogy kiteszem az utcára az elvihető felirattal. De így megkerestem a csúzda gazdáját és felajánlottam nekik a virágomat. Nagyon megörültek !. Így cseréltünk gazdát és még kaptunk egy kisautót is, ami Lacikának lesz jó, ha jönnek hozzánk. Minden kedves tárgy megtalálta a megfelelő új helyét, ahol örömet tud még okozni.



Ma befejeztem a virágos kertjeimben a beültetést és mostmár várom az eredményt. A fűből pedig kiszedegettem a gyomokat, amik nem odavalók. Pedig ők úgy gondolják, hogy ők valók ide, de kell nekem egy kis füves terület. Szeretem ezt a kis pázsitos részt, mert nyáron itt a leghűvösebb. Gyakran elnézegetem a körülöttünk lévő mező virágait is. Most minden csupa sárga. Nagyon szép a vadvirágok e pompázatos szőnyege. Aztán később más virágok tűnnek majd fel. Senki nem veti őket és mégis milyen szépek! Csakhát vadak. A gyerekek is szeretik és figyelik a virágokat. Lacika köztük mászkálna legszívesebben, Mesike pedig ide-oda szaladgálva letép egyet- egyet és csokorba szedi. Valakinek viszi a családból.



 

Tovább a blogra »