A baj nem jár egyedül!
2011 augusztus 18. | Szerző: animama |
Úgy volt, hogy a hét végén lemennek a gyerekek a Balatonra, mivel Lacika betegsége miatt nem tudtak velünk jönni. Lacika meggyógyult!! Köszönöm még egyszer a bíztató szavaitokat! Sőt, nagyon jókedvű, hancurózós kedvében találtam. Aranyosan hajtja a kisautóját is: A hátát kiegyenesítí, a lábával pedig jó nagyokat lök. Ezt sem erőltetjük. Többször megpróbált felállni helyben, kapaszkodás nélkül és körbenézett, hogy mit szólunk. MIndezt óvatosan! Persze, hogy megtapsoltuk. Nagyon sokszor kér enni és iszik, iszik.
A baj azonban nem jár egyedül, mert a balatoni útból semmi nem lett. Mesike ráesett a kezére az indulás előtti napon. Este rosszul aludt, de nem látszott az elmondás alapján semmi rajta. Azt gondolták, hogy csak zúzódás, de azért elvitték a kórházba reggel. Kiderült, hogy zöld ág törése van a csuklójában. A csúzdán ment felfelé, amit mondtam, hogy nem szabad. Így csúszott és esett rá a kezére. Az anyukája szerint, aki mellette volt alig esett, ennek ellenére nagyon sírt. Begipszelték a kezét és mondták, hogy ez 3 hétig tart, ami azt jelenti, hogy szeptemberben nem mehet oviba. A gyerekeknél gyakori ez a “kéreg törés”.
Nagyon letörtünk mindnyájan, mert készült Mesike az útra. Nem beszélve arról, hogy nem igazán érti, hogy miért kell a gipsz rá és kérte, hogy vegyük ezt le! Nagyon szomorú az én drága nevetős kicsi unokám.!! Most lett volna egy kis nyár,!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Sajnálom, én is , hogy elmaradt a balatoni nyaralás, de azt lehet pótolni………. hát igen megkezdődik a gyerek balesetek, de hát így nőnek fel !!! kérünk majd fényképet a gipszes kézről. Neki emlékezetes lesz……
Sajnálattal olvastam a legújabb híreket, jó egészséget kívánok a piciknek, kitartást a felnőtteknek!
Sajnálom szegénykét, mert végre itt az igazi nyár, és az ovit is nagyon várta. Szerencsére három hét gyorsan elszalad, neki biztosan nem.