Jutalmazom magam
2012 május 29. | Szerző: animama |
Mondhatná valaki, hogy ilyen sok jutalom, amit én kapok az nem jár. De nekem szükségem van még többre és azt igyekszem megteremteni magamnak. A tárgyak és egyebek nem nagyon érdekelnek. Azokat nem gyűjtögetem különösebben. De mindazt, amit az emberi kapcsolatokról és különösen a gyerekekről, azt igyekszem összegyűjteni. Ezért is “kívántam” meg, hogy meghallgassam dr. Bagdy Emőke előadását a Nyitott Akadémián. Időnként hiányérzetemet pótolom az ilyen előadásokkal, amelyekben egy kicsit elmélyedhetek a lélek szövevényes rengetegében. Nagyon tetszett a professzornő előadása, amelyik tudományos és hétköznapi nyelven megfogalmazott volt. Kirángatott egy kicsit a mindennapi monotóniából is. Ugyanakkor megerősítést is kaptam tőle. Nem egészen úgy, mintha templomi imádságokat hallgattam volna, hanem egészen másként, nekem valót.
Pünkösd előtt lévén a lelki konfliktusok megértéséről és kezeléséről adott leírást és tanácsokat is. Csodálattal hallgattam a másfél órás előadását a Nyitott Akadémia színpadán.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: