Telefonon hallottam a kis unokám hívását: Gyere mama, gyere, de most gyere! Éreztem a hangján, hogy nagyon fontos a kérés.
Mindjárt rohantam volna, de féket kaptam a menyemtől: majd csak a délutáni alvás után, mert az nagyon fontos! Keringtem magam körül, mert nagyon mentem volna. Kivártam a soromat és a gyerekek felébredését.
Rögtön éreztük, hogy lázas a kicsi. A feje is fájt. Megmértem a lázát, amíg a menyem az ügyelet után érdeklődött. Úgy volt, hogy játszani fogunk. Játszottunk is, de csak Lacikával, mert elrohantak az ügyeletre és később a gyerekorvoshoz. Jól végződött minden, mert mikor hazaértek, már vidáman nevetett Mesike. Játékra hívott, mint egy vidám kiscsikó. Teljesen elmúlt a láz és az én elpalástolt szorongásom. Alig maradt egy fél óránk már az indulásomig, de abba minden jókedvet bezsúfoltunk.
Nincs nagyobb öröme egy nagymamának annál, amikor hívják, várják és számítanak rá! Remélem a jövőben is így lesz! Ezt kívánom magunknak! Nem tulajdonítok nagy jelentőséget az új év eljövetelének, de ilyenkor egy kicsit mégis összegzünk, megállunk és visszapillantunk. Arra sarkall ez, hogy a legjobbat adjam és azt, amire szükség van!
