Azt hiszem ennyi rosszul sikerült képet nem készítettem még! Egyetlen oka az izgalom, ami úrrá lett rajtam azon a nyílt órán, ahol a kis unokánkat láthattuk balettezni.
Csak az vigasztal, hogy más szülők is hasonló helyzetben lehettek. Minden gyerekhez legalább 2 felnőtt látogató érkezett. Alig tudtunk megmozdulni az ajtó előtt a bemenetelnél, ahol a pici lányok méltósággal és fegyelmezetten várták szereplésüket.
Egymás vállát fogva indultak be a terembe a vendégsereg után. Én az ajtó mellett álltam, mert rettegve néztem, ahogy a kicsiket eltakarják a felnőttek. Az aggodalmam túlzott volt, ahogy az idősekre jellemző! A szülők vidáman foglalták el helyeiket, elsősorban ott ahonnan jól lehet fényképet készíteni és videózni.
Annyira édesek voltak a kicsik, hogy nem ment a fényképezés és az óra alatti művészi torna minden pillanatára való figyelmem megosztása. Kavarogtak az emlékeim is, amelyek Berczik Sárika néni óráihoz fűződnek.
A művészi torna megalapítója kitörölhetetlen emléket hagyott hátra. Ugyanazokat az elemeket láttam viszont kicsi unokám gyönyörűséges mozdulataiban, amelyeket egykoron én is kipróbáltam.
Jó volt látni az arcán a mosolyt és vidámságot, ami végig kitartott a 45 perces óra során. Pedig nem volt könnyű egyik gyakorlat sem. Az egész 4-5 évesekből álló csoport csodálatra méltó fegyelemmel és összhangban “dolgozta” végig az órát.
Kivonuláskor még visszafordultak egy-egy kört levezetőnek futni, amibe a vendég testvérek is bekapcsolódtak. Lacika is futás közben kiabálta, hogy én is táncolni akarok! A kicsik pedig egymást megölelve örvendeztek.
Öltözködés közben egymást kínálgatva cukorral, csokival fejezték ki barátságukat, ami ebben a körben alakult ki közöttük a félév alatt. A sötét, komor, esős, lucskos kinti időjárás egyáltalán nem befolyásolta jókedvünket, amikor egy kis étteremben még megünnepeltük unokánk első szereplését.
