Kis unokám hatévesen Weöres Sándor verséhez hasonlóan rakja össze a szavakat, ha valami szépről szeretne beszélni.
“Ha a világ rigó lenne,
Kötényemben ő fütyülne,
Éjjel – nappal szépen szólna,
Ha a virág rigó volna.”
Nagyon sok mondókát tanultak tőlem is, de az óvodában is az óvó néniktől. Nem elég korán kezdeni a szép beszédet!
Csodálatos a magyar nyelv szókincse! Legszebb szavai a természethez fűződnek: tubicám, galambom, virágom. Ma már nem igen szólunk így a kedveseinkhez, de jó lenne, ha mindezek nem vesznének el. Az egymás iránti érzéseink is megfogalmazódnak velük.
Nőnapon a fiam virágot adott át a menyemnek és nekem. A kis unokám pedig az anyukájának rögvest megfogalmazta: “Anya jól mentél férjhez, mert szeretem Apát!”
A négy és hatéves kicsiknél most fogalmazódik meg nálunk a család fogalma. Sokat kérdeznek és válaszokat várnak. Nem maradhat ki senki, aki ide tartozik. Természetesnek tartják és kimondják azt, hogy szeretlek.
Jókedvükben pedig a családi ünnepeken, összejöveteleken bemutatót tart a két kicsi azokból a dalokból és mondókákból, amiket hallottak eddig. Ha elfelejtik a szöveget nagy örömünkre saját oda illő szavakkal helyettesítik azokat.
