Sütés-főzés játékosan

2013 február 7. | Szerző:

Ez is olyan, amit a gyerekek szívesen csinálnak, ha hagyják és bevonják őket már korán a családi teendők sorába.

Túl sok is már manapság a sütés főzés a képernyőkön a TV műsoraiban és akárhová nézünk a napilapokban, képes újságokban. Úgy látszik ez a legolcsóbb megoldás!

Mindenesetre mi a kicsiket már egészen korán, két éves korukban bevontuk ebbe a játékba.

Mára már saját játékként tekintenek rá és ha eszükbe jut közös szórakozásként művelik. Persze úgy ahogy ők azt elképzelik, ha nem igazi főzésről van szó. Így csinálták ezt a múltkoriban, amikor levest főztem náluk és azt nem akartam cipelni itthonról.

Én végeztem a dolgomat ők pedig kihordtak néhány edényt a konyhaszekrényből a szobába. Közösen főztek, de mivel ez játék volt ezért az étel építőkockákból, műanyag zöldségekből és egyebekből készült. Nagyon jól el voltak, amíg én feltettem az igazi levest főzni. Kóstolót is kaptam, amit természetesen megdicsértem.

 Az igazi sütésből sem maradnak ki. Nagyszerűen kezelik a nyújtófát és a tészták gyúrásában is részt vesznek. Így közösen készül a pogácsa és a fánk. A tésztájából egy-egy adagot maguk formálnak meg tetszésük szerint.

Családi összejöveteleken szinte minden gyerek szívesen kapcsolódik be az elkészítésébe. Van aki keverni segít, elsősorban a fiúk kedvelik. Legtöbben egy-egy formát is készítenek, amit alig várnak, hogy a sütés alkalmával előbukkanjon. Mindenki szívesen kipróbálja ügyességét. A fiúk a focizást is abbahagyják és beugranak a konyhába csak a móka kedvéért.

Igaz, készíthetem a farsangi fánkot is!! Itt az ideje. Nyáron is ezt sütjük a nagy vendégség idején. A házi baracklekvárommal csodálatos !

Címkék:

Archívum

Nézettség

  • Blog nézettsége: 22023

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!