Unokás napom

2012 március 8. | Szerző: animama |

Korán reggel indulok a gyerekekhez. A kezem tele táskával. Mesike már óvodába jár ismét. Nem akart menni a hosszú beteg szünete után és még sírdogált is. Lacika fogadott nagy örömmel. A nevetés mellé folyamatosan beszél, néha közbeszúrva egy-egy biztos szót, amit már én is megértek. A többi részét nem értem és ezt látja az arcomon is. A biztonság kedvéért ezért tűzdeli be, hogy papa, mama, Eme / ez Mesike neve/, hús, tészta, tejfel.  Nem érti, hogy miért nem értek mindent, amit mond,ezért hangosabban és gyorsabban folytatja a “szóáradatot” az érthetetlen nagymaminak. Az aranygaluskának örvendezett és  a tejfeles csirkepörköltnek is. A májat sajnos kiköpte, de megtanulta a máj szót és azt, hogy ki kell köpni. !!! Délben egy kicsit kimentünk a kisautójával, de sajnos nem jól választottam, mert nem értettem, meg, hogy ő most már Mesike babakocsiját tologatja. Néhány nap, hogy nem találkoztunk és már le is maradtam az újabb játékról. Amikor bejöttünk az udvarra, akkor értettem meg. Mesike babakocsiját olyan lelkesedéssel kezdte tologatni, mint a fiam annak idején a kicsiket.

Ebéd után egy jó nagy alvás következett, aminek a végére már Mesi is itthon volt. Rögtön beöltözött a hercegnői ruhájába és balettozni kezdett. Amikor egy újabb mozdulatot mutattam volna neki, közölte, hogy az nem balett!  Valószínűleg már nem mutatok olyan jól és nem érzem át úgy ahogy ő. Jót nevettem!  Majd festeni és rajzolni kezdtek mind a ketten.Volt még birkózás kettőjük között és forgózás, aminek középpontja én voltam. Addig bírtuk míg én el nem szédültem. Ez persze gyakran előfordult. Összekapaszkodva lehuppantunk a szőnyegre. Vacsora után betette nekik az apukájuk a kért DVD-ket: Elmo és a kis Vuk voltak napirenden. A hosszú nap ellenére sem éreztem magam fáradtnak. “Feltöltődtem”