“Nyitott szemmel és füllel”
2012 június 10. | Szerző: animama |
Azért van idézőjelbe téve, mert ezt az én drága kis unokám mondta. A szeretet és a hozzáfűződő érzések, szavak, mozdulatok soha nem vesznek el! Megmaradnak a kicsik emlékezetében. A délutáni alváskor mondta ezt a kis négyévesünk.” Anya aludj nyugodtan én várom Apát nyitott füllel és szemmel. Az ajtót is kinyitom majd ha jön.”
Nagyon várták már az apjukat, mert megszokták, hogy ha hét közben keveset is látják otthon, azért a hét végét együtt tölthetik . Most ugyanis csapatépítő tréningen kellett részt vennie. A család pedig kuksoljon otthon vagy ahol akar.
Ma egész nap szabtam és varrtam a kicsiknek. Mesikének egy aranyos kis nyári ruhát és egy kockás kisnadrágot. Lacikának szintén kockás nyári nadrágot, ami most divatos. Nézegetem az utcán és a kirakatokban, hogy mi a divat és azt is kipróbálom. Szívesen lettem volna varrónő is csak a hátam nem szereti. Jobban szeretek emberekkel foglalkozni!
Mesike megkérdezte legutóbb, amikor találkoztunk, hogy miért vittem neki ajándékot? Miért is? Azt válaszoltam, hogy mindig adni szeretnék nektek valamit. Beleestem abba a nagymama hibába, hogy tárgyakkal vagy egyebekkel akarom ráadásként kárpótolni őket és magam is, amiért nem lehetek mindig velük! Pedig tudom, hogy a velük való játék , mesélés, éneklés és nevetés mind többet érnek az ajándékoknál. Azért a varrással mindnyájuknak szeretnék örömet szerezni, mert arra szükségük van. Hamar kinövik őket és a legolcsóbbak is sokat tesznek ki a fenntartási költségekből.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Köszönjük szépen!
Én is mindig próbálok valami apróságot venni lurkónak, egész egyszerűen nem tudok ellenállni neki. 🙂 Puszi az egész családnak! 😀