Júliusi forróságban
2012 július 3. | Szerző: animama |
Megnyugtató szövegszínt kell választanom, hogy nehogy felrobbanjak a forróságtól! Azt is tudom, hogy a hideg sör sem jó, de most azzal jutalmazom magam, mert kimenni a szabadba alig lehet. Szobafogságra ítéltem magam.
Irigy is vagyok , mert Mesikét a nászasszonyom levitte a Balatonra és a fiatalok majd csak a hét végén mennek le. Hiába munka van és nekik még dolgozni kell! Szabadság pedig csak egy-egy nap. A legtöbb pedig a hét végével lesz egy hét.
A hét vége pedig csoda jó volt. Ez a két kicsi annyi örömet tud jelenteni! Vettünk egy 2 méter átmérőjű pancsolót, amiben az elefánt szájából víz spriccel ki, a medence széléből pedig szökőkút jön, ha ráengedjük a vízcsőből a vizet. 2 óra hosszat szereltük és fújtuk a papával míg sikerült összeállítani. Jó sok vizet elnyelt különben, amit én nem is gondoltam. A gyerekek viszont nagyon boldogok voltak velünk együtt és a legtöbb időt ott töltötték a nap folyamán. Viszont egy ilyen alig vízzel teli medencében sem szabad egy pillanatra sem egyedül hagyni őket!Mindenesetre nagyon élveztük és alig várjuk a legközelebbi együtt töltött hét végét.
A Duna árad és nagyon hordalékos. Nem ajánlott belemenni, de az igazán szép, sétautat is belepte a víz. Ebben a forróságban én ezt nem is gondoltam. A virágaim kókadoznak és az orchideám csak reggel korán érzi jól magát. Később borzalmas állapotba kerül, de aztán estére helyre jön.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Nekem minden virág meghalt az erkélyemen 🙁 Napernyő is van kint, én bent… már nyaraltam is, de nagyon kevés volt (Balcsin) és az ember itt van “bezárva” a négy fal közt nappal… mert kint borzalom !!! Nehéz kibírni, igaz? 🙂 puszi neked! 🙂
Mindig jó ide betérni Nagymami. 🙂 Kár, hogy ritkán jut rá idő… enyhülést kívánok! Puszi